A „Titok” 13 dalról lebbenti fel a fátylat, amelyek kivétel nélkül Snétberger Ferenc kompozíciói. Számomra az album hangulatát a címadó „Titok” mellett, a „Fairytale” („Tündérmese”), és az „Álom” jellemzi leginkább. Persze nagyon nehéz feladat volna csak egyet-kettőt kiragadni a repertoárból, hiszen úgy épülnek egymásra a szerzemények, mint a tökéletesen összeillesztett téglák, egy pompás palota falait alkotva. A fent említett „bittersweet feeling”-en kívül áthatja -talán a Húsvét miatt jutott eszembe- a Hit, Remény és Szeretet. Ha hívő hallgatja, megerősíti hitében, ha ateista, felhívja figyelmét, mennyi szépség van világunkban a kézzel fogható, materiális dolgokon kívül.
Ekkora szívvel-lélekkel nagyon, de nagyon kevesen játszanak hangszerükön, mint Snétberger Ferenc! Ha már ECM, a szaxofonos fenoménhoz, Jan Garbarek-hez tudom hasonlítani. Mindketten azt az ajándékot kapták Istentől, vagy a Sorstól, hogy egy hang lejátszása után azonnal megismerhetőek és összetéveszthetetlenek! Jóleső borzongás fut végig az emberen, miközben füleibe jutnak a mesés hangok, hogy aztán egész testét bejárják, átmelegítsék.
Egyetlen hiányérzetem van a „Titok”-kal kapcsolatban. A címadó szám mindössze 2 perc 18 másodpercig tart, pedig úgy vélem/érzem, még lehetett/kellett volna fokozni a kissé free-be hajló, lüktető, repetitív darabot. Adódik a poén: titok számomra, hogy miért ilyen rövidke a „Titok”...
Egy új ECM lemez, melynek „főhőse, és még címe is magyar, ráadásul világszínvonalú, „ezt mindenképpen hallani kell” kategóriájú zenei anyag! Hallgassuk!
